Dávid sose tudott kitartóan figyelni. Már kiskorában feltűnt, hogy más, mint a nagyobbik fiam. Elevenebb volt, sokat beszélt. Ha valamit kértünk tőle, vagy nem hallotta meg, vagy amíg az egyik szobából a másikba ért, már el is felejtette, hogy mi volt az. Társasjátékok során a kudarcot nehezen viselte, és ilyenkor gyakran sírás, vagy dühöngés lett a közös játék vége. Nem értette, miért kell ugyanolyan zoknit felvenni. Ma sem érti, de már oda tud figyelni rá. Óvodában a barátaival is gyakran került konfliktusba, állandóan sértve érezte magát. Aztán találtunk egy családias légkörű iskolát. Egy év után a tanítónénije szólt, hogy Dávidot el kéne vinni vizsgálatra, mert baj van vele. Nem tud a szabályokhoz alkalmazkodni, órán beszél, és a dolgozatai is változóan sikerülnek. Mindent tud, csak épp a kérdéseket nem olvassa el, vagy felcseréli a műveleti jeleket matematika dolgozatnál. Kétségbeesetten kutattunk a témában. Elmentünk vizsgálatra. Végül kaptunk egy diagnózist: Dávid figyelemzavarral küzd. Az orvos javasolta, hogy próbáljuk ki a neurofeedbacket. Előtte még nem is hallottunk róla, de megbíztunk az orvos tanácsában. Így találtunk rá a Neuroflowra, ahol az első alkalom után éreztük, hogy jó helyen vagyunk. Értették minden nehézségünket, és részletesen át tudtuk beszélni Dávid esetét. Eleinte kissé szkeptikusak voltunk a férjemmel, de hamar pozitív változások következtek be. Az ötödik alkalom után már észrevettük, hogy könnyebb vele reggelente elindulni. A tizedik alkalom után a tanítónő jelezte, hogy Dávid jobban teljesít az iskolában. Utána egy kis visszaesés következett be, de pár alkalommal rá már tudtuk, hogy ez valódi segítség Dávid és családunk számára. Még mindig a mi kis szórakozott professzorunk, de sokkal boldogabb és kiegyensúlyozottabb Dávid is és mi is.
B. Ágnes beszámolója gyermekéről, Dávidról – figyelemzavar és a neurofeedback
