32 évesen egy boldog párkapcsolatban éltem. Stabil munkahelyem volt, és szerető család vett körül. Eljártam heti kétszer sportolni. Valami mégsem stimmelt. Sokat stresszeltem, de úgy éreztem, hogy ura vagyok a helyzetnek. Aztán jöttek az álmatlan éjszakák, a plusz kilók, a munkahelyi nehézségek, fejfájások. Úgy éreztem, hogy sosem tudom kipihenni magamat. Kipróbáltam alvást segítő teát, elmentem autogén tréningre, de semmi sem segített. Egy barátnőm javasolta, hogy próbáljam ki a biofeedbacket. Az első alkalommal egy stressztesztre mentem el, ahol kiderült, hogy bár én azt gondolom, hogy nyugodt vagyok, a szervezetem mégsem ezt mutatja. A vállaimat felhúzva tartottam, a kezem izzadt, és a szívem is szaporábban vert. Miután megértettem testem rejtett működését, nekikezdtem a tréningnek. Hat alkalommal mentem el. Mindegyik biofeedback tréningen jól éreztem magamat, és az otthoni alvásom hat hét után rendeződött. Végre kipihenten keltem fel. Egy éves kínszenvedésem hat alkalom után megszűnt, és azóta is boldogan alszom át az éjszakákat.  Visszatért a munkakedvem, és újra jól teljesítek. Munka után pedig a családra is marad bőven energiám, újra egyensúlyba került az életem.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Adatvédelmi tájékoztató

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás