Az agy egy bonyolult szerv. Nem olyan, mint a szív, amit szívesen küldözgetünk egymásnak üzenetben, ragasztunk ajándékra, vagy rajzolunk üdvözlőkártyára. Egy furcsa, barázdált valami, amit nem látunk, nem hallunk dobbanni. A felnőtt agy nagy részét zsír alkotja, így agysejtjeink komoly védelem alatt állnak, hiszen ezek révén tudunk érezni, gondolkodni, emlékezni, újat alkotni. Na de hogy jön az almafa az agyhoz? A jól termő almafához tápanyagban gazdag földre, elegendő napfényre és gondoskodásra van szükség, hogy aztán nagyobb legyen, de összességében magától nő meg. Mi megteszünk mindent, hogy aztán sok alma teremjen. Ha kell locsoljuk, vagy visszavágjuk a túl hosszú ágakat. A fa nem látja, vagy tudja, hogy mitől lesz pontosan olyan szép, sok gyümölcsöt hozó fa, egyszerűen csak a feltételek révén alakul. Ezeket a feltételeket pedig mi is alakíthatjuk. Az agy hasonlóan működik, hiszen kölcsönhatásokra és ingerekre van szüksége ahhoz, hogy fejlődhessen. Ha nem éri elég inger, akkor az idegi kapcsolatok mindig ugyanazt az egyetlen egy utat járják be. Ha sokféleképpen foglalkoztatjuk az agyunkat, akkor újabb és újabb utak nyílnak meg, így az agy rugalmasabban tud alkalmazkodni a környezetéhez. Az agy ezen képessége azért is lenyűgöző, mert ennek révén nemcsak új dolgokat képes megtanulni az ember, hanem akár egy sérülés után újratanulni dolgokat. Ezt nevezzük neuroplaszticitásnak, azaz az idegrendszer alakíthatóságának. Gyakorlatilag az agyunk, tehát az almafánk alakítható, ha megváltoztatunk bizonyos feltételeket, és esélyt adunk számára, hogy jobbá váljon. A neurofeedbackkel az agyunknak olyan lehetőséget tudunk biztosítani, melynek révén új idegpályákat tud felfedezni, és a járt utat a járatlanra tudja cserélni. Mindezt azért, hogy tanuljon, erősebb és jobb legyen.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Adatvédelmi tájékoztató

Cookie-k törlése, engedélyezése és kezelése a Chrome-ban
Sütik engedélyezése és tiltása a Mozilla Firefox-ban
Sütik engedélyezése és tiltása az Internet Explorerben

Bezárás